Forma 1 Magyar Nagydíj 2015 - Hírek - Báldi Gergő - A Simraceway és a sonomai Lancer EVO teszt
A Forma 1 Magyar Nagydíj jegyértékesítési helye
Még 350 nap a 2020-as Nagydíjig Magyar Magyar

 Hírek

motorsportal.hu

Vissza az áttekintéshez

Báldi Gergő - A Simraceway és a sonomai Lancer EVO teszt


Báldi Gergő élménybeszámolója

Báldi Gergő vagyok. Idén lettem 17 éves, és már 3. éve hogy a ,,szimulátoriparban tevékenykedek". Eddig sosem sikerült kiugró eredményt elérnem, mely úgymond ,,gyökeresen megváltoztathatja az életem", azonban idén a Simraceway által sikerült egy nagyot kaszálnom. Sikerült ugyanis megnyernem egy amerikába szóló utat, 2 napos Mitsubishi Lancer Evo X-es teszttel egybekötve.

Izgatottan vártam október 23-a reggelét, amikor is indult először Londonba, majd San Franciscóba a repülő. Sári Andrással, és feleségével közösen indultunk útnak, ugyanis neki is sikerült egy ugyanilyen díjazású versenyen nyernie. Kis késéssel ugyan, de megérkeztünk, ahol egy orosz származású taxis vitt minket a szállásra, ahol az állam leesett.

Egyedül nekem, egy olyan fullextrás szobát rendeltek, hogy én még most sem hiszem el. LCD TV, olyan ágy, amin keresztben elfértem, kandalló, minden, amit el lehet képzelni egy szobában.

Kaptunk a simracewayes emberektől egy csomagot, melyben egy kis ajándék volt. Kaptunk egy névre szóló kártyát, kulcstartót, sapkát, pólót, és időtervet a két napra.

Másnap reggel fél 9-kor volt találkozó, ahol találkoztunk a többi győztessel. Rajtunk kívül egy holland, egy francia, egy skót, és egy kanadai győztes volt ott.

A találkozó után megérkezett két simracewayes autó, amikkel elszállítottak minket a sonomai versenypályára. A sofőrök nagyon kedvesek, és beszédesek voltak, rengeteget meséltek a környékről.

Amikor megérkeztünk a versenypályához, és megláttam a ,,Welcome To SONOMA" feliratot, a hideg futkosott a hátamon. Még ekkor sem hittem el hogy én tényleg itt vagyok, az otthoni székből 17 évesen eljutok a világ másik végére, és valós versenyautót vezetek, teljesen ingyen.

A parkolóba gurulva rengeteg Audi, Mitsubishi, és hasonló ,,olcsóságok" álltak, az államat már itt a földön keresgéltem. Ezután leparkoltunk, és felvezettek minket az ebédlőbe, vagy valami hasonlóba, itt volt mindkét reggel a regisztráció, és itt reggeliztünk, valamint ebédeltünk. Kis étkezés után elindultunk lefelé, a Performance Driving Centerbe (később PDC). Út közben egy ismerős arcot láttam, mint később kiderült Lucas di Grassi volt az.

A PDC-ben Nico Rondet, az oktatónk tartott egy rövid eligazítást, bemutatkozást, valamint nekünk is be kellett mutatkozni, én ott ültem 17 évesen, jogosítvány és valós autóval való tapasztalat nélkül, míg a többiek vagy versenyeztek már valahol, vagy legalább jó ideje jogosítványuk van.. hát picit meg voltam illetődve.

Ezután jött a java, üljünk be az Evókba. Mivel csak 3 autó volt, így párokat alkottunk, Bandival mi alkottuk a ,,Team Hungary"-t. Kezdésként szlalom volt, hogy szokjuk az autót, én ,,illedelmesen" átadtam a sofőrülést, gondoltam előbb az anyósülésről tapasztalom hogy milyen dolog ez a 280 lóerő...

Hát elég durva volt, már az első gyorsulásnál az volt bennem hogy ,,Én? Ezt? Hogy?" Nagyon brutális volt, nem tudtam hova kapaszkodni, nem gondoltam hogy én is olyan gyorsan fogok menni. Azonban amikor átültem a versenyző ülésbe, kikapcsolt az agyam, és csak arra koncentráltam, hogy minél gyorsabban, pontosabban menjek. Egy más világba kerültem a bal oldali ülésben. A szlalomozás után jött egy rövid ebéd, én itt még le voltam sokkolva, nem tudtam elhinni hogy tényleg én, és tényleg itt vagyok. Majd jött az Autocross.

Egy bójákkal kirakott pályán kellett köröznünk, begyakorolni azt amennyire lehet, ugyanis másnap egy verseny várt ránk, 2 kör elindulással, és megállással. A gyakorlás elején nem éreztem úgy, hogy én itt bármire jó leszek. Mindig éreztem, hogy hol marad benne az idő,és természetesen nagyon furcsa volt. Nap végére úgy ahogy belejöttem, megtanultam az íveket, tökéletes kör még nem jött össze, de már éreztem hogy mit, hogy kéne csinálnom. Majd jött a versenypálya..

Egy felvezető autó mögött köröztünk, egyre nagyobb tempóval, első nap ez még nem volt olyan nagy, inkább csak a pálya megtanulására mentünk, ami picit másabb volt, mint a szimulátorban. Az emelkedők, lejtők, lenyűgözőek voltak, nem gondoltam hogy valóban ekkora különbség van a játékban, és a valóságban tapasztaltak között. A körözés után bejöttünk a boxba, és visszavittek minket a szállásra. Egy kétórás pihenő után egy olasz étterembe vittek minket vacsorázni, ahol nagyon kellemes kis beszélgetések alakultak ki, nagyon jó volt a hangulat. Este picit elmerengtem azon, hogy mit kéne máshogy csinálnom az autóban, majd aludtam egy utolsót a MacArthur Place szállodában.

Reggel már alig vártam a versenyt, nem számítottam jobbra egy 5-6. helynél, mégis vártam, kíváncsi voltam mennyivel maradok el. Reggeli, majd kis gyakorlás után jött a verseny. Előtte picit vizes volt a pálya, egy újabb kihívás, amit eddig nem nagyon tapasztaltam, szimulátorban sem túl gyakran, valós autóval pedig most mentem először nedves pályán, igaz, nem sok változást vettem észre. Először Raymond Mooney futotta a köreit, ekkor mégjobban úgy éreztem, hogy nekem nem sok keresnivalóm lesz itt. Az esélytelenek nyugalmával ültem be a piros Evo X-esbe, visszaszámoltak, és indultam. Nem éreztem túl rossznak, se túl jónak, éreztem hogy itt maradt benne, bőven. Egyszer majdnem el is vittem egy bóját, ez fejben is picit szétszedett, de amikor kiszálltam, akkor mégis csak annyit mondtak a többiek hogy ,,Great job! Good run!".

Ezután izgatottan vártam az eredményeket. A 6 futás után, jött az eredményhirdetés.. Hatodik.. ez nem én vagyok.. öt, ez sem. Négy, három, hát akkor tuti második leszek, nincs az az Isten hogy én nyerjek.

Így is lett, Gergo is the second, Raymond nyert, azonban mégis elégedett voltam ezzel, nem vártam magam ide. Levezetésnek kis körözgetés volt ismét a Sonomai aszfaltcsíkon, azonban ez már jóval, jóval nagyobb tempóban, sikított a gumi egyes kanyarokban, és már jó 170-es végtempót, és a gyors kanyarokban 120-140-es tempót is mentünk, nagyon élvezetes volt.

Ezután jött a szomorú rész, amikor a rádióban hallottuk az oktató úgymond ,,búcsú beszédét". Tudtam hogy ennyi volt, az Evóba én már többet nem ülök be. A nap zárásaként egy szimulátorverseny volt, Evoval a Sonomai versenypályán, a 3. helyről rajtolva ezt sikerült megnyerni, nem volt rossz, de azért mégsem volt olyan, mint az igazi.

Ezután egy interjú, és egy csoportfotó után elköszöntünk a személyzettől, megköszöntük ezt az életre szóló élményt, és búcsút intettünk Sonomának. Másnap 4-kor indult a gép, így egy rövid séta San Franciscóban még belefért, majd következett a 18 órás út hazafelé, mely többnyire alvással telt nekem.

Ez a kirándulás életem egyik legnagyobb élménye, és rádöbbentett valamelyest arra, hogy én valamilyen formában, de szeretnék versenyezni a való életben. Megfelelő támogatói háttérrel a Suzuki Bio Kupa lenne az elsődleges célom, amíg fiatal vagyok, addig szeretnék mihamarabb versenyzési lehetőséget kapni, de ez ugye a mai világban szponzori háttér nélkül nem lehetséges.

Eddig a szimulátorozáson kívül nem nagyon versenyeztem sehol, egy két amatőr gokartversenyen kívül semmi valós tapasztalatom nem volt erről, ez azonban valamelyest megmutathatta, hogy talán lenne keresnivalóm valami magyar szériában.


2012.10.31. 18:53 | info@motorsportal.hu (Motorsportal)
www.motorsportal.hu
Vissza az oldal elejére