A Forma 1 Magyar Nagydíj jegyértékesítési helye
Még -51 nap a 2020-as Nagydíjig Deutsch Deutsch | English English | Suomi Suomi | Polski Polski | Magyar Magyar

 Eredmények 2019 Futambeszámoló


Általános:


Áttekintés

Futamnap:



Futambeszámoló

Futambeszámoló


Hamilton és a Mercedes taktikai győzelme a Hungaroringen

Ügyes húzással nyert a világbajnok, 20 másodpercet dolgozott le 20 kör alatt, és előzött a győzelemért, amikor már csak alig több mint 3 kör volt hátra a 34. Magyar Nagydíjból. Verstappent verte kemény csatában, Vettel lett a harmadik.
A rajton Bottas nagyot veszített, a második helyről nem indult rosszul, de Verstappent befogni nem volt esélye, miközben Hamilton felért mellé. Az angol a külső íven ragadt, Bottas elfékezte magát, majdnem összeért a két Mercedes, a finn megtartotta a helyét.

A következő, lejtős balosban újra elfékezte magát, Hamiltont ismét kiszorította, de a világbajnok ezzel a belső ívre került a jobbosra, ahol el is ment a finn mellett. Szoros manőver volt, Bottas nehezen engedett, rajtavesztett, még Leclerc is bebújt elé.

A Mercedesek össze is értek, Hamilton bal hátsó kereke annyira megkocogtatta Bottas első szárnyát, hogy eltört egy elem a légterelőn. Bottas a 6. körben ki is állt szárnycserére, 12-13 másodpercet veszített emiatt, és visszaesett az utolsó helyre.

Az élen Verstappen nem tudott meglépni Hamiltontól, a bajnok két másodperccel lemaradva követte, ők ketten Leclerc-t viszont nagyon gyorsan otthagyták. Vettel, Sainz, Norris, Räikkönen, Gasly, Grosjean, Hülkenberg zárta a top10-et. Leclerc a 20. körben már 15 másodperccel volt Hamilton mögött.

A MERCEDESES A 25. KÖRRE EGY MÁSODPERCRE MEGKÖZELÍTETTE A RED BULLT, KEZDTE NÖVELNI A NYOMÁST, VERSTAPPEN PANASZKODOTT, HOGY KEVÉSBÉ TAPAD A KOCSIJA.

A 27. körben ki is ment kerékcserére, de Hamilton nem követte, a következő körben sem. És az utána következő körben sem. 18 másodperc volt a holland hátránya, esélytelennek tűnt, hogy Hamilton csere után megőrizze a vezetést. Inkább azon dolgozhatott a brit, hogy minél tovább kint maradjon az első szett gumijával, így a futam végére valamivel frissebb kemény gumikkal juthasson el.

A 28. körben jött Leclerc gumicserére, csak egy helyet esett vissza, csapattársa, Vettel mögé.

Verstappen közben folyamatosan csökkentette hátrányát Hamilton mögött, aki a 32. körben döntött a váltás mellett. Hat másodperccel lemaradva állt vissza a második helyre. Azonnal leggyorsabb körrel nyitott az új szetten.

BORZASZTÓAN FELGYORSULT HAMILTON, KÉT KÖR ALATT LEFARAGTA AZ 5 MÁSODPERCÉT, ÉS A 35. KÖRBEN, FÉLTÁVNÁL MÁR EGY MÁSODPERCEN BELÜLRE KERÜLT A RED BULLHOZ.
A 36. körben már ki is nézett a célegyenes végén a szélárnyékból, de visszakozott, majd külső íven próbálkozott, ott ahol Bottast megelőzte, de az inkább csak próba volt, mint rendes kísérlet.

A 39. körben kívülről ment a Red Bullra a célegyenesben, majd a

MANSELL-KANYARBAN IS KÍVÜLRŐL PRÓBÁLKOZOTT, VEZETETT IS PÁR MÉTERT A MERCEDES, DE ERŐSEN LESODRÓDOTT A PÁLYÁRÓL, ÍGY VÉGÜL MARADT A MÁSODIK HELYEN.

Verstappen nagyon nyugodtan nézte, mit csinál körülötte az ellenfél.

Vettel kerékcseréjét közben elrontották, a jobb első nehezen ment vissza, 3-4 másodpercet is veszíthetett a német, visszament negyediknek, 20 másodperccel csapattársa, Leclerc mögé.

Hamilton a két sikertelen támadás után 2 másodpercre csúszott le Verstappenről. Nehezen is jött vissza, 7 kör kellett neki, hogy újra 1 másodpercre szorítsa a különbséget.

Hamilton a 49. körben másodszor is kijött kerékcserére, keményről közepes gumira váltott:

21 KÖRE MARADT, HOGY EGY NAGY HAJRÁVAL BEFOGJA VERSTAPPENT, ÉS MEGELŐZZE. A RED BULLNÁL EGY KIÁLLÁSSAL TERVEZHETTEK, A MERCEDESNÉL MENET KÖZBEN MÓDOSÍTOTTAK A TAKTIKÁN.

Az elején szerencsétlen Bottas ez alatt a 10. helyre jött fel, miután megelőzte a két Toro Rossót.

Az 54. körben megakadt a Hamilton-attak, 15 másodpercre csökkentette a hátrányát, de Verstappen ekkor hajszállal gyorsabb kört futott. 12 körrel a leintés előtt is még 14 másodperc volt a lemaradása, de nyomta neki rendesen Hamilton, 12 másodperce maradt 11 körre a hollandnak.

62. kör - 9 másodperc
63. - 7,8
64. - 5,8
65. - 3,2
66. - 1,2
A hajrá ezek után szuperizgalmasnak ígérkezett.

A 67. KÖRBEN HAMILTON EGÉSZEN SIMÁN, A KÜLSŐ ÍVEN KÖRBEAUTÓZTA VERSTAPPENT AZ ELSŐ KANYARBAN, SZŰK 4 KÖRREL A VÉGE ELŐTT ÁTVETTE A VEZETÉST.

"Halottak a gumijaim" - szólt be Verstappen a rádión, majd ki is intették kerékcserére, a második helye nem volt veszélyben.

Hamilton a maradék három kört simán lehozta, végül hatalmas előnnyel nyerte a 34. Magyar Nagydíjat.

"Ohh, emberek, ez jól esett" - így kommentálta a sikert a rádión, miután az egész csapatnak megköszönte a hétvégét. Nyolcadik futamát nyerte idén, növelte az előnyét a világbajnokságban. Hetedszer győzött a Hungaroringen, ezzel megdöntötte Ayrton Senna magyarországi győzelmi csúcsát. Csak a leggyorsabb kör nem jött össze neki, azt és az azzal járó egy pontot Verstappen elvette tőle az utolsó körben.

Elfáradtam, hálás vagyok a csapatnak, hogy hitt bennem és nyomott előre. Hihetetlen volt, nagyon meg kellett dolgoznunk érte. Fékproblémáink voltak egész hétvégén, úgyhogy spórolnom kellett a fékekkel. Nem tudtam, hogy le tudom-e dolgozni azt a 19 másodpercet, de sikerült, folyamatosan időmérőköröket mentem

- mondta Hamilton, miután kiszállt az autóból.

"Mindent megpróbáltam, hogy életben tartsam a kemény gumit, de nem jött össze. Keményen nyomott engem Lewis, ez tetszett, és a második hely megvan" - nyilatkozta Verstappen, aki nem tűnt csalódottnak, és nagy ölelést kapott Hamiltontól.

Harmadikként Vettel futott be, aki újra vert helyzetből végzett csapattársa, Leclerc előtt, a hajrában előzött ő is.

Forrás: index.hu


Egyéb évek:


86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97 98 99 00 01 02 03 04 05 06 07 08 09 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19


Eredményei
Vissza az oldal elejére